2015. jún. 26.

Lányok a lugasban

„Szeretem a tavaszt, a kertem, a föld nedves illatát, a tervezgetést, az ásás utáni izomlázat, a metszést,az első kibújt hagymás virágok felfedezésével járó izgalmat  és hogy a lányaim legalább akkora örömmel vetik bele magukat a kertészkedésbe, mint én, vagy mint a nagyszüleim annak idején” - hangzik az őszinte vallomás Megyeri Annamária grafikustól  és három gyermekes anyukától, a Rosehip kézműves márka megálmodójától, akivel természetes közegében,  a kerti rózsalugas alatt beszélgetek. 

A kora tavasztól késő őszig egyfolytában virágzó, illatozó liget - benne a bájos babaház, a baldachinos hencsergő, a pergolával fedett terasz : első látásra is több, mint műkedvelő munka. Rajztanár-dekoratőri végzettsége mellett a kerttervező képesítést is naponta gyakorolja itt a háziasszony, akinek elbűvölő grafikáival mostanában a fővárosi „Wamp” művészpiacon találkozhat a rajongótábor. 




Mióta Ancsa kitalálta a művészet és funkcionalitás ízléses-praktikus fúzióját, kedvenc szereplői már kiváló minőségű bőr pénztárcák, divatos válltáskák, vagy akár ékszer-szettek, kitűzők felületén is visszamosolyognak ránk. 
Mert bár mindannyian külön egóval, összetéveszthetetlen karakterrel bír - és meg is sértődnek, ha egyetlen közös kalap alá teszik őket – ám az egész csapatról elmondható, hogy mosolyt fakaszt még a legmorcosabb kuncsaft arcára is… 
Hisz legyen az nagypapa vagy kisgyerek, jó esetben minden korosztálynak ismerős az a számtalan kis hétköznapi csoda, melyek közösen megélve, szépen beépülnek az ember lelkébe. Az erdei sétákon meglesett őzikék, a fákon gubbasztó álmos baglyok, a tavaszi réten beszélgető virágok és a belőlük koszorút fonó kócos hajú kislányok, az őket figyelő riadt nyulak és kíváncsi rókák, akik csak egy kis simogatásra vágynak, titokban…  




Akár csak mi, gyorsan felejtő felnőttek, akik visszavágyunk a mesés erdőbe,  a nagyi kertjébe, a szüleink házába, az elringató, biztonságos gyermekkorba..  Ahol még épp oly kerek volt a világ, mintha valaki védelmezőn körénk rajzolta volna, épp olyan ügyesen, ahogy Ancsa és férje kanyarítja három kislányuk köré ennek a szép családi otthonnak a kereteit.





Kettejük közül Benkovits Bálint a tősgyökeres szentendrei, a Vajda Lajos Stúdió tagja tizenöt éve. Az intermédia művészként jelenleg 3D- animációval, látványos épület-vetítésekkel foglalkozik a „kiégő izzók” nevű csapattal. (A fiatal vizuál- formáció az utóbbi években számtalan látványos panoráma - vetítéssel, élő VJ előadással, zenei videóval, rövidfilmmel, fesztivál-,múzeum- és galéria installációval kápráztatta el a hazai, európai és tengerentúli közönséget . Tavaly, a New yorki  „Fényfesztiválon”óriási sikert arattak. )




Bálint rendezőként közreműködik azokban a filmes projektjeiben is, melyek felesége illusztrációiból születtek. Ilyen a „Paradicsomleves betűtésztával” című Lackfi János kötet rajzfilmsorozata, és a „Borka” című tévés mesefilm-folyam.  Ancsa, aki rajzos tehetségét és pozitív életszemléletét rajztanár-festőművész édesanyjától örökölte,  vidéki lányként hamar otthonra talált a Duna parti kisváros művészi-társasági életében és családias, kertes utcáiban.  Saját tervezésű és építésű házukban is velük lakik a természet. Minden ablak és ajtó az édeni kertre tárul: a tágas konyhától a kandallós nappalin át az üveges verandáig - ahol kettejük dolgozószobája kapott helyet.


  
De nem csak az alkotópárost, hanem három kislányukat is folytonosan inspirálja ez a harmonikus, egyszerre földközeli és mesebeli miliő. Panna, Petra és Bodza teljesen belakják, sőt maguk is büszkén gondozzák a kertet, benne  virág-és vetemény ágyást, saját összkomfortos kisházat működtetnek. Tarka szobáikat számtalan alkotás díszíti, a kusza gyerekrajzokon ismerős szereplők néznek vissza ránk: őzek, rókák, illatozó rózsák és kócos hajú lányok a Rosehip nemzetségből.




 Júniusi Vizitkártyám a Széplak magazinban, vidd hírét, ha tetszett! Majd gyere játszani Rosehip ajándékért a vizitkártya facebook oldalára!

2015. jún. 9.

Balaton anno

A délkeletre tájolt hosszúkás épület előtt mély völgy terül el szelíd szőlőskertekkel, melyeket a Felsőőrsre vezető út vonala zár le. Hogy meredek utcácskákkal folytatódjon lefelé, egészen az Ördög-árokig, melyben esős idő folyamán víz is csordogál. Innen fokozatosan emelkedik a Káptalani domb (a hajdani Káptalan erdeje) hatalmas fákkal és közöttük megbúvó sok-sok nyaralóval.  Hosszan elnyúló kontúrjával berajzolja magát a Balaton víztükrébe. A legenda szerint, a híres bakonyi betyár Savanyú Jóska is borozgatott ebben a pincében, mely két részből állt: a belső borospincéből és a szabadkéményű tűzhellyel ellátott előtérből. Később az 1900-as években kiegészült még konyhával, szobával és istállóval.




Jelenlegi tulajdonosa, Fekti Vera festőművész és férje 1979-ben vették meg a házat és így emlékeznek az elmúlt 35 évre:
-„Merész vállalkozás volt belevágni a szinte teljesen felújítandó ház megvételébe, de a csodálatos látvány megfogott bennünket.  Nem csoda, hogy még ma is tart a felújítás: az istállót egybenyitottuk, új vakolatok, vörösfenyő gerendás mennyezet csiszolása, ajtócsere, padlóburkolatok, vízvezeték, fürdőszoba, kertépítés, tereprendezés, stb. Évről évre mindig csak egy részlet. A család, a barátok és mi magunk végeztük a munkát. A ház berendezése hasonló „ütemben” készült: telerakva piacról és kéz alól kiselejtezett régiségekkel: tejesköcsögtől a falióráig…”








A hegyoldalba kapaszkodó teraszos kertből, a teraszon üldögélve valósággal rabul ejt a tó látványa, mely napszakonként más ruhát ölt és mindig új alkotásra késztet.  Ide gyökerezik Fekti Vera festészete, itt készülnek folytonosan azok a balatoni akvarellek, melyek veszprémi, székesfehérvári galériákban és tárlatokon lárhatók.  Olajfestményei témáját a vidéki gyerekkorból, régi családi fotókból, képeslapokból meríti, bennük a fényképezés elemei, a korai fotográfiák is tetten érhetők. A kopott, karcolt felületek, az öreg színek – a szépia-barna, az indigókék - szerepelnek azokon a képein, melyeken az elszakított múltat próbálja megőrizni az örökifjú rajztanárnő, s szinte maga is elvegyül az akkori járókelők, fürdőzők, fényképezkedők között.






Mostanában a régi balatoni fürdőéletet dolgozza fel : a fából készült fürdőházakkal, légsátrakkal, melyeket már csak korabeli képeslapokról láthatunk.
S épp ezt a békebeli és szerethető Balaton-felvidéki parasztpolgári hangulatot Igyekeztek megőrizni régi-új otthonukban. Júniusi cikkem az Otthon&kert magazinban, ha tetszik, vidd a hírét! Vera festményeiről érdeklődj itt, a blog emailjén.



2015. máj. 27.

Színekbe rejtett szavak

A három épületből álló birtok legkisebb házában, az egykori kertészlakban alakította ki különleges lakását a kétgyermekes festőművész, Lehoczky Krisztina.  A rusztikus hangulatú terméskő ház – eredeti funkciójához híven – ma is a gazdagon burjánzó, ősfás kert természetesen szervült része: szinte elbújik ebben a mesés ligetben...  Falait borostyán-és vadszőlő indák borítják, tövéhez mohos kövek, üde páfrányok lapulnak, oldalait körbeveszi a dús aljnövényzet és a szépen öregedő fák lombja.






Ezt a folytonos megújulást, az élet természetes lüktetésének szimbólumait, az újjászületés-motívumait találjuk odabent, a falakat borító és a festőállványon várakozó képeken, az átfestett bútorok felületén, a kovácsoltvas korlátok kanyarulataiban. Kanyargó indák, tűzpiros tulipánok, felrobbanás előtt álló bimbók, a teljesség körtáncát járó ívek, egymásba olvadó tónusok, párokba rendeződő organikus formák lepik el a vásznakat és magát az otthont, mely nem mindennapi tereivel önmagában is egy rendhagyó alkotás...






Az impozáns nappali a hat méteres belmagasságnak köszönhetően egy galéria szintet is magába foglal. Itt, a nap minden órájában, a változó fényfürdőben élnek igazán Krisztina óriási festményei, melyek kellemes szimbiózisban léteznek a saját tervezésű fa polcrendszerrel és tatami-asztallal, a szentendrei skanzenben látott, majd ”lemásolt„  mélyzöld szemeskályhával, a Távol-keleti utazásokról hazacipelt kilimekkel , a kultikus tárgyakkal és az iparművész testvér által kivitelezett kovácsoltvas korlátokkal.





De ugyanilyen színes eklektika, szabadon áramló látványfolyam hömpölyög a családi ereklyékkel és a további feldolgozásra váró tarka textilekkel zsúfolt tetőtérben is, ami alvóhely és varrószoba is egyben…. Vagy a meghatározhatatlan stílusú elvarázsolt konyhában, ahol a régi, lomtalanított bútorokat saját festéssel, kelim motívumokkal keltette új életre vendéglátónk. 





A felületeket fedő meleg, természetes földszínek visszaköszönnek a ház padlóját borító keleti szőnyegekről, a belőlük varrt párnákról, a nád-és rattanbútorokról,  a virágcserepeket rejtő kosarakról és szakajtókról,  de ott vannak a művésznő titokzatos, szenvedéllyel teli képein is...
 Lakásbemutató cikkemet erről az igazán inspiráló otthonról a kívül-belül megszépült A MI OTTHONUNK magazin májusi számában találjátok. Ha tetszik, vidd hírét!