2016. febr. 5.

Hétköznapi galaxisok

-„Számomra a matematika egy absztrakt művészet, melyből a szabályok ritmusát és a végtelen játékosságot ösztönösen átmentem tanári munkámba és szabad alkotásaimba, sőt egész életszemléletembe is!”- mesél Nagy Judit a sorsát jelentő kettősségről, miközben körbejárjuk a számtalan meglepetéssel tunningolt otthonát. Megvizsgáljuk a nappali falára festett fekete pöttyöket, a fürdőszobába lopózott grafikákat, a konyha ezernyi fakkjában rejtőző apró emléktárgyakat, a polcokon sorakozó antik szódásüvegeket és mákdarálókat. Az összes saját kivitelezésű trükköt, mely az elegáns polgári lakást személyes fészekké teszi…





Közben leteszteljük a sokak által jól ismert, rusztikus csomagolású „Méhes-mézes” kézműves szörpöket, lekvárokat és fűszereket, mely termékek címkéjének közel 3o-féle színes akvarellje itt, a konyhaasztalon készül vendéglátónk  esti műszakjában.






Majd felmászunk a magaslesnek beillő galériára. Ebben a hétköznapok fölé magasodó aprócska műteremben születnek  Judit legújabb munkái : a tussal és akvarellel megfogalmazott saját felfedezésű, mikroszkóp alól elszabadult kis lények és mikró-világok, kinek-ahogy tetszik…  





Első blikkre biológiai formák, sejt-társulások, fraktálszigetek, szimpatizáns  organizmusok ők, de szubjektív optikánkon keresztül lehetnek privát bolygók, apró szokásrendszerek, az örök változás és a tökéletesség felé gördülő kerek világaik. Melyek két önálló kiállítást - Sopront és Óvárt - megjárva most visszatérnek alkotójuk otthonába. A győri belváros egyik klasszicista, műemlék házának lakásába, melynek enteriőrjeiben tetten érhető vendéglátónk folyton megújulni tudó tervezői vénája. De az is kiderül, hogy itt egy harmóniára vágyó és azt teremteni tudó kreatív nő él családjával, s aki mellesleg egy értékőrző lokálpatrióta is.




Aki a szegedi tanárképzős egyetemi évek,  a budapesti művészettörténeti tanulmányok után mindig  visszavágyott szép szülővárosába, - ami valószínűleg a világ közepe - s ahonnan könnyedén megejthető egy fővárosi színház est, egy bécsi kiállítás-látogatás, sőt egy bakonyi kirándulás egyaránt…  Közép-Európa egyik legszebb barokk főterén, a győri Széchenyi téren álló Xantus János városi múzeum volt első munkahelye, ahol tárlatokat rendezett és belekóstolt a múzeológus szakmába is. Máig hálás az itt átélt élményekért és tudásért, melyek most saját grafikai tárlatain, vagy történelmi témájú könyvillusztrációiban – „Hello Mr. Széchenyi ” c. ifjúsági regény - köszönnek vissza.  

Majd inkább a pedagógus hivatást választotta gyermekkora egykori helyszínén. A Gárdonyi Géza iskola rajz-és matematika tanáraként immár húsz éve egyengeti a látóterébe került tehetséges gyerekek útját, akik közül jó páran „Judit néni” rajzkurzusain találtak rá saját belső értékeikre, későbbi hivatásukra. Sokan közülük sikeres felnőttként is visszajárnak egy-egy  baráti beszélgetésre a tanárnőhöz, aki nekem mindig a Juci, azaz gyerekkorom legfontosabb szereplője marad…  S ahogy a konyhájában üldögélünk a jobb jegyért rimánkodó matekdolgozatok halmaza mellett, mézes szörpök ízei ragadnak a szánk szélére, s a megállított időben élénkszín pici bolygók keringenek vidám napunk körül. Mintha még mindig kislányok volnánk…



Február-márciusi vizitkártya cikkemet a Széplak magazinban, Judit munkáit itt találjátok. Csatlakozzatok a Vizitkártya közösségéhez, kérjetek értesítést a legfrisebb írásokról! Köszönöm a 
megosztásokat!



2016. jan. 13.

Mesék a tornácos házból

-„Őszintén tudunk örülni egymás sikerének!..”- így summázza a ház asszonya, Rákossy Anikó festőművész azt az időtlen, békebeli harmóniát, mely - az itt lakó családtagok számától függetlenül -jellemzi a házat, annak valahány szobáját és műhelyét,  az édeni kert öreg fáit és valahány madárfészkét…  A fűben guggoló kőszobrokat és az állványon száradó festményeket, de még a spájzban telelő baracklekvárokat és a kis unokák félbehagyott gyerekrajzait is…



 
Ma már csak férjével, Farkas Ádám szobrászművésszel lakják be a házat, akinek életmű kiállítását itt, a szentendrei Művész Malomban rendezték meg idén a legnevesebb tanítványai. A fél évszázadot átölelő tárlat egyszerre adózik a Képzőművészeti Egyetem 25 éve hűséges tanárának és egykori rektorának, a londoni Királyi Művészeti Akadémia első magyar tagjának és annak a számtalan köztéri szobor alkotójának is, melyek szerte a nagyvilágban (Párizsban, Japánban, Londonban) és hazánk megannyi városában láthatók a Munkácsy és Príma-díjas Érdemes művész kézjegyeként. Itthon, ahol a szentendrei művészeti élet oszlopos tagja, a Dunakorzón álló „köszöntő” című alkotása üdvözli a városba látogatókat, de sokan ismerhetik legújabb, tapintható térplasztikáit a Parlament előtt, a budai várban és Egerben is. 




S bár „apa műhelye szent helynek számított”, két leánya azért sikeresen magáévá tette a folytonos alkotást, mint életformát. Farkas Borbála textilművészként, Zsófia szobrászként viszi tovább azt a családi tálentumot, ami már saját gyermekeikben is gőzerővel bontakozik…
S mialatt a ház műtermeiben mai napig lázas munka folyik hétköznap és ünnepnapon egyaránt, két ecsetvonás között elkészül az ebéd a biztos hátországért felelős, a negyven éve hűséges feleség és alkotótárs, Anikó jóvoltából. Akinek, míg isteni főztje a gyomrot, addig színpompás-érzelmes absztraktjai, földszínekkel festett játékos formái a szemet és szívet melengetik. Szép kontrasztot nyújtva férje mérnöki precizitással készült szobrai mögé és ösztönösen inspirálva Bori leánya geometrikus lakástextiljeit.






-„Ha máshol nem, az étkezőasztal körül minden esetben találkozik a család!”- ismerteti Anikó a máig hivatalos és az 193o-as évek óta fennálló családi napirendet. Ekkortájt talált rá e házra Ádám édesapja, B. Farkas Ferenc, aki a hátuk mögött hagyott erdélyi otthon hangulatát teremtette újra családjának itt, a szentendrei patakparton. A mesébe illő környezet feleségét,  F.Győrffy Annát is megihlette, aki élete végéig e falak közt élt és dolgozott. Legkedvesebb és máig népszerű gyermekkönyveink – Pöttyös Panna sorozat, Mosó Masa mosodája - illusztrációit és közel 3o diafilm képi világát köszönhetjük neki, de textilművészként, divattervezőként is maradandót alkotott. Az ő életmű kiállítása jelenleg a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) termeiben látható. A ma is közkedvelt magyar mesék, versek és mondókák megrajzolt szereplői – korán kelő dolgos nagymamák, folyton rajzolgató unokák, kiságyban alvó és hímzett mellényt viselő állatok - egy álomszerű, idilli világba kalauzolják az olvasót. Erdő szélére, tornácos házba, nagycsaládba, szép régi bútorok és megbecsült értékek közé….



Családi cikkem a 2o16-os januári A mi otthonunk magazinban. Ha tetszett, add tovább a hírét és csatlakozz a vizitkártya facebook közösségéhez, bejelölve az értesítést kérek funkciót!


2015. dec. 23.

Ünnep a habcsók műhelyben

Egy lehasznált várpalotai lakásból meseszép lakásműhelyt varázsolt Éva és Dia, akiknek már találkozásuk is egyszerre rendhagyó és magától értetődő. Csak úgy, mint az az óriási érdeklődés, mely rövid idő alatt egy összetartó közösséget kovácsolt az ízléses kézimunkáik és az őszinte gondolataik köré. Találkozásról, közös műhelyükről, új terveikről kérdeztem őket a ma már csak emlékeikben élő, de sorsukat nagyban meghatározó  enteriőrben.




A történetet Jersey Diana kezdi, akinek egyedi ruháit látva mindenki kedvet kap az esküvőhöz, még akár sokadszorra is. A varrás mellett utazási élményeivel teli gasztro-blogja sem kutya.
 "-Gyermekkorom óta alkotok folyamatosan, akkor tanultam horgolni, kötni, és varrni is. Kezdetben a babáimnak készítettem ruhácskákat, masnival, gyöngyökkel, gombokkal. 18 éve tervezek menyasszonyi ruhákat, és amit a varrónők megvalósítanak, azt én díszítem, gyöngyözöm, hímezem, csipkézem tovább. Mindig volt műhelyem, hiszen a menyasszonyi ruha- alkotáshoz nagy tér szükséges. Amikor épp kinőttem az akkorit, szívesen vállaltam Évivel az összeköltözést. Régóta figyeltem az ő alkotásait, csodáltam a munkáit. Rengeteg közös érdeklődési körünk és témánk van, ezért szívesen tartózkodunk és alkotunk egymás társaságában. Az új műhelylakásban minden saját munka, a falat a gyerekeim és az ő barátaik festették, a bútorokat mi magunk. Nekem az inspirációt a saját belső világom adta, mindent úgy alakítottam, ahogy a képzeletem formálta. A közös ötletelés mellett az én dédelgetett álmom, hogy a vintage stílusú menyasszonyi ruháimmal, a meseszép fátylaimmal, és fejdíszeimmel egy különleges kölcsönző szalont nyithassak. Én ennek lehetőségét kérem a karácsonyi angyaloktól."






Innentől Bardócz Évi veszi át a szót, aki két kisgyerek mellett művészi időbeosztással gyűjti tárgyait, gyártja kézimunkáit, írja és fotózza posztjait, lakberendez és kommunikál rajongóival.:
"- Amikor megtaláltuk a műhelylakást, olyan volt, mint egy időutazás, mintha 50 éve senki nem lépett volna be ebbe a lepukkant lakásba. - Egyikünknek sem volt kerete arra, hogy különösebben alaposan felújítsuk volna, ráadásul egy albérletről volt szó, így ezt nem is nagyon tehettük volna meg. Dolgoztunk hát azzal, amink volt, a lelkesedésünk és a kreativitásunk.Talán ez volt a siker egyik titka, hogy azt látták, akik ellátogattak hozzánk, hogy szívvel-lélekkel, rengeteg munkával készült ez a hely el, és tulajdonképpen bárki számára elérhető az a cél, hogy olyan környezetben éljen, amilyenben szeretne. A kommunikációnk sikere talán abban rejlik, hogy nincsenek titkaink, mindenkivel megosztunk mindent, tapasztalatot, lelőhelyet, technikát, mindent, ezáltal sokan úgy érzik, hogy már-már barátok vagyunk, hiszen nyitott könyv az életünk a követőink előtt. Bárki elérheti, amit mi, nem kell hozzá nagy vagyon vagy különösebben sok idő sem, hiszen mi vagyunk rá az élő bizonyíték, hogy a semmiből is lehet várat építeni. Furcsa, de Dianával végül is saját férjem, az esküvői ruhám, sőt a szívem alatt hordott első gyermekem hozott össze… Hamar kiderült, hogy teljesen rokon lelkek vagyunk! Az ízlésünk és a stílusunk nagyon hasonló, megszállottan szereti a piacot és a turkálókat, akárcsak én… Elképesztő kreatív nőnek tartom, nagyon inspiráló volt vele dolgozni. A közös műhely egy menedék volt mind a kettőnknek!








Most, hogy átmenetileg távolabbra kerülünk egymástól, még jobban figyeljük és támogatjuk egymást, mert tudjuk, hogy jók vagyunk együtt. A közös munka lehetősége él bennünk, de most mindketten úgy érezzük, ideje, hogy több figyelmet fordítsunk magunkra és a közvetlen környezetünkre. Ilyenkor, a karácsony közeledtével elgondolkodik, lecsendesedik az ember. Az anyagias világ, a rohanó tempó miatt valahogy elcsúszott a hangsúly, eltűntek az igazi értékek… Az én ünnepi kívánságom szerint mielőbb szeretnék visszatérni a gyökerekhez, hogy egy igazán inspiráló, ötletekkel teli fórumot vezessek, mindenféle üzleti jelleg nélkül, sok-sok olvasóm örömére..."




Kedves lányok, anyák, művésznők és hétköznapi angyalok, sok szép megvalósult óhajt kívánunk nektek!

Ezzel a Széplak magazinban megjelent karácsonyi riporttal kíván mindenkinek boldog, békés ünnepeket a Vizitkártya rovat!