2014. nov. 12.

Gépek lázadása

A vidéki családi ház kertjében rozsdakupacnak látszó, de valójában szebb időket megélt gépek, alkatrészek és járművek sorakoznak. Fémlemezek és fogaskerekek, bojlerek és kazánok, láncok és pedálok, megvénült Jáva, Simson és Mz motorkerékpárok várakoznak a pillanatra, hogy bejussanak a műhelybe és végre új életet nyerjenek... Odabent, a hegesztőpisztoly vakító fényében, a flexkorongok szikrái között Fock Máté fiatal designer, azaz Motofocker operál, asszisztensek nélkül.







Máté formatervezett járműveit legutóbb a 2O14.évi „Madeinhungary” innovációs tárlaton láthattuk: „Cargo-scooter” fantázianevű városi teherjárgányára a „Designboom” art-magazin is felfigyelt. De játékos mobilszobraival visszatérő kiállítója a fehérvárcsurgói Károlyi kastély parkjában rendezett „Európai Dísznövény és Kertművészeti Napoknak” is, ahol egyedi tervezésű mozgó virágtartói mindig nagy feltűnést keltenek. Mert az újra működésbe hozott  kétüteműek mellett rendhagyó kortárs műalkotások is születnek a satupadon. Melyek többfajta fém, fa, kő és csont felhasználásával készülnek, majd nyúl-hajtányok, pengeszárnyú turulok, rozsdásodó szentek, benzintank-gitárok vagy épp viktoriánus hangulatú műroncsok formájában lepik el Máté tetőtéri lakrészét. Ahol a fekete retró bőrkanapé, a szocreál műszaki asztal, az antik utazóláda, az avitt keleti szőnyegek és a motorülés-székek körül saját grafikák, tanulmányok, plakátok és belsőépítészeti rajzok borítják a falakat.







A megvalósult tervek egy része közös családi projekt, hisz Máté gyermekkora óta szinte belenőtt üvegművész édesanyja, Dombi Líviamunkáiba, majd hozzáértő kivitelezője lett a magánházakba és középületekbe beépített míves lámpáknak, vagy dekoratív üvegfelületeknek. Egyazon tetőtérben, látványos terveken dolgozva, mindketten a kézművesség tisztes hagyományait követik munkáikban, miközben új innovációikkal inspirálják egymást. A muzeális antik bútorokkal berendezett nappaliban, a közös- ötletelős délutánokhoz rendszerint a ház harmadik lakója, Fock Jenő Mátyás, a festőművész apa is gyakran csatlakozik. Vastagon rétegződő, színfoltokra bomló olajképeit látva sok mindent megérthetünk fia, Máté szobraiból.  Az egyszerre míves és lázadó, reneszánsz gépművekből.







Máté cikkét az október-novemberi Lakáskultúrában olvashatjátok, abban a "szabad szellemben" című, alternatív rovatban, melynek - legnagyobb sajnálatomra - ez az utolsó megjelenése. Szerintetek szükség van-e arra, hogy időről-időre megismerjük ezeket a másként élő, másként gondolkodó embertársainkat? Várom véleményeteket és köszönöm a poszt megosztását, ha tetszett!  

2014. okt. 22.

Hungarian karibi

"...Mjam-majm, kérek még! –  mondta a kislány, mikor papája főztjét megkóstolta. S ezzel az őszinte véleménnyel el is nevezte az ízletes családi vállalkozást, a szentendrei Mjam éttermetmely egy fúziós család otthona is egyben..
A szóban forgó kisgyerek Ajsa, azóta szép nagylánnyá érett és ma délután fontos feladat várja…épp annyi ideje van, hogy átcserélje iskolai ruháit alkalmi öltözetre és tetőtéri szobájából leszaladjon a ház földszintjére, a vendégek közé. Útközben még felnyalábolja kisöccsét, Csanádot és vele a csellóját. Odalent, az átriumos belső udvarban művészek és civilek barátkoznak egymással, kortárs festmények tarkítják a falakat, és a háziúr egzotikus ételcsodái várakoznak fogyasztásra. A háziasszony helyi kézműves borokat kínál, majd a gyerekek énekkel-zenével megnyitják az estet. Megszokott családi szereposztás egy rendhagyó étteremben, ahol ma épp a szentendreilakástárlat rendezi aktuális kiállítását, de a következő hétvégén már egy borász mutatkozik be a kíváncsi vacsoravendégeknek, s ahol a hétköznapi menü ízei is naponta új földrészekre – Ázsiába, Dél-Amerikába, Óceániába - invitálnak. Az egzotikus kulináris kalandozásra Oscar, a karibi szigetekről származó házigazda-séf hívja a betérőket, míg a ház hangulatáért, az izgalmas belsőépítészeti megoldásokért a feleség, Kassai Mónika építész felel. 







A szentendrei főtéren álló műemlék ház ódon kőfalai közé - Mónika tervei alapján - nyers beton felületek-és oszlopok kerültek, a padlót tölgyfával és Marrakesh cementlapokkal burkolták. A restaurált antik kályhacsempék mellett az öreg gerendák is megmaradtak, a fémlemezzel borított bárpult szerkezeteként. A modern vonalú, maradandó anyagokból kivitelezett impozáns miliőbe az egyedi nyílászárók és az ezüstre festett rusztikus fa polcrendszer mellé holland designboltokból választottak kissé szürreális, díszletszerű fémlámpákat és bútorokat.





 Tetőtéri lakrészük ennél jóval visszafogottabb, neutrális hangulatú. Benne a teljes faszerkezet és berendezés hófehér optikája szinte duplájára tágítja a hosszanti teret és alkalmazkodik a modern bútorzathoz. Innen belátni az egykori szűkös udvarra, melyből hangulatos belső átrium született süttői mészkő burkolat és légies beton-pergolával. A régi terméskő támfal mellett ülve a fák közül ide látszik a város egyik legszebb templomának tornya, miközben asztalunkra megérkezik Oscar mai menűje - a helyi lokálpatrióták kedvence - a halkolbász. 








A Mjam étteremről és az egzotikus családi sztoriról az október-novemberi Vizitkártyában, a Lakáskultúrában olvashattok. Köszönöm, ha a posztot megosztod és csatlakozol a blog olvasóihoz!

2014. szept. 25.

Finnek a spájzban, avagy a kölcsönkért kastély

„A finnek már megint a kastélyban vannak” hangzana másként az elhiresült mondat, ha film készülne az iszkaszentgyörgyi kastélyról, a benne éneklő tejfelszőke skandináv gyerekekről és az egész falu jólétéért lobbizó finn bérlőről. Mert az Amadé-Bajzáth-Pappenheim kastély falai között már nem először találnak ideiglenes otthonra  a finn állampolgárok, akiket sorra lenyűgözött hazánk leghosszabb nevű és legtöbbször átépitett műemléke és akik mindnyájan mély nyomot hagytak a kastély újkori történetében, egészen a mai napig. 




Az első skandináv„vendégművész” még 1902-ben érkezett, s személyében a történelemben először kért politikai menedékjogot Magyarországtól egy finn állampolgár. A huszonéves Yrjö Liipola szobrászként jött és 1934-ben konzulként távozott hazánkból, maga után hagyva jó néhány köztéri szobrát és a két ország testvéri kapcsolatát épitő diplomáciai erőfeszitéseit. Műveiből a kastélyban is látható több tucat.  A következő prominens lakó a teljes finn nagykövetség volt. 1944-ben, a főváros bombázása alatt fél évet töltöttek az impozáns méretű kastélyban, aminek francia mintára kialakitott, négy teraszos parkja  az 1900-as években  az ország egyik legszebb „formal gardenje” volt.  A Pappenheim család egészen a második világháború végéig birtokolta a kastélyt, utána hadikórház, menekültszállás, majd a hazai műemlékekre jellemző „kollektiv gazdátlanság és praktikus újrahasznositás”  várt az épületre.
A számtalan tulajdonost túlélt épület életében 2012-ban új korszakot nyitott az a szerencsés együttműködés,  mely az MNV Zrt., Gáll Attila polgármester és a következő finn kastélylakó, Ari Santeri Kupsus között született. Történetünk főhőse (akinek fővárosi otthonát és galériáját a 2012.02-es vizitkártya rovat mutatta be) , az euroéer kultúrdiplomata 2000 óta gyakorolja hazánkban a nyugaton már hagyományos művészetpártolói-mecénás  tevékenységet. 







Kizárólag nagyban és szinesben álmodik, majd multikultúrális terveit rendszerint sikerre viszi, miközben bürokratákkal és diplomatákkal, falusi nénikékkel  és városi művészekkel egyaránt szót ért. Fiatal komolyzenészeket és képzőművészeket támogató alapitványának nyári táborhelyéül bérli a kastélyt, melyet júniustól szeptemberig élettel tölt meg. Egyetlen év alatt saját bútorgyűjteményével korhű enteriőröket varázsolt az üresen kongó termekbe, ahol két finn emlékszobát is berendezett.






A betérő turistákat és a magasrangú küldöttségeket ugyanolyan közvetlen stilusban fogadó Ari S. Kupsus révén  Iszkaszentgyörgy végleg felkerült Európa kultúrdiplomáciai térképére. Róla és a kölcsönkért kastélyról szól októberi cikkem a Lakáskultúra magazin "szabad szellemben" rovatában. Köszönöm, ha elolvasod és a hírét megosztod!